Nagyon köszönjük :)

Kedves Szülők!

A tanfelügyeleti ellenőrzés igazán remekül sikerült!

Megéltük, hogy együtt teszünk a gyerekeinkért és megerősödtünk abban, hogy bár biztosan vannak gyengeségeink, jó úton járunk.

Köszönjük, hogy időt szakítottak arra, hogy kiálljanak mellettünk és elmondják, hogy élik meg Önök a közös utunkat. A bizottság tagjai igazán pozitív élményekkel jöttek ki a szülői megbeszélésről.

Nagy hatást tettek ránk az interjút követő beszélgetések, melyek nagyon személyesek, meghatóak, mélyek voltak és arról árulkodtak, hogy az összefogásunk gyümölcsöző, sokat ad emberileg mindnyájunknak. Igazából azt hiszem, ezért érdemes vállalni a nehézségeket.

Az eljárás további részében is minden rendben volt. Nagyszerű volt, ahogy a kollégáink összefogtak és képviselték az iskolát.

Csodás tudni, milyen remek közösséget alkotunk, így, ha nem is problémamentesen, de értelmesen, együttműködve, egymást tisztelve és eredményesen tudunk tenni közös célunkért, a gyerekek jóllétéért, fejlődéséért.

Köszönöm segítségüket, hogy velünk voltak és mellénk álltak, megerősítettek bennünket.

Üdvözlettel: Bartok Péter igazgató

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.