Az együttérzés szívecskéje – a 2.c ajánlásával

A 2.c osztály egy etika feladat folyományaként úgy tűnik, olyan hatást gyakorol a környezetére, ami igazán megható és példamutató.

Judit néni etikából azt a feladatot adta, hogy a gyerekek tegyenek ki jól látható, piros szívecskét az ablakukba, hogy kifejezzék szolidaritásukat és együttérzésüket azokkal, akik az egészségünkért dolgoznak. Ezzel küldtek bátorítást az orvosoknak, ápolóknak, mentősöknek, az egészségügyben dolgozóknak. A feladat elvégzését fotóval mutatták be Judit néninek.

Idővel többen észrevették, hogy a szemközti házakban megjelentek az ablakokban szívecskék. Először arra gyanakodtak, hogy talán ott is 2.c-s kazinczysok laknak, ám a fotóval való beazonosítás után kiderült, hogy nem. Ezt egyszerűen átvették azok a szemben lakók, aki látták a piros szívecskéket és azonosultak ennek bizakodó üzenetével.

Kérjük, hogy csatlakozzon ehhez, aki csak szeretne, hátha sikerül elindítanunk egy pozitív üzenetet közvetítő mozgalmat.

Olaszországban így indult Pugliából anyukák ötlete nyomán az Adrá tutto bene (Minden jóra fordul) kampány.

Szeretettel a 2.c osztály nevében is, Iskolavezetés

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.